+36 20 352 06 71      1024 Budapest Keleti Károly utca 2. III. emelet 4 szám 13-as kapucsengő

Mikrodermabrázió

A mikrodermabrázió nem más, mint bőrcsiszolás. Egy olyan géppel végzett felszíni hámlasztás, mellyel eltávolítjuk – sérülés nélkül – a bőr elhalt szarusejtekből álló, legfelső rétegét. Az eljárás teljesen fájdalommentes, néhány percet vesz igénybe, és kúraszerű alkalmazásával sokkal egyenletesebb, simább, szebb bőrképet kapunk. Hatékonyan alkalmazható pigmenthibák, apróbb hegek, finom ráncok mérséklésére, aknés bőr kezelésére, revitalizálásra minden vegyi anyag alkalmazása nélkül, a bőr saját megújító folyamataira építve.

Bőrünk önmagától is folyamatosan megújul, új bőrsejteket épít, melyek a bőr alsó rétegeiből a felszín felé vándorolnak, közben átalakulnak, kiszáradnak, elhalnak. Ezeknek a sejteknek mégis nagyon fontos feladata van a bőr külső hatások és kórokozók elleni védekezésében, illetve a víz visszatartásában. A legfelső réteg a védelem közben károsodik és szép lassan leválik. A  folyamat normál bőr esetén nagyjából 28 nap alatt megy végbe. Ha a leválás lassú (mint általában a legtöbb bőr esetén), a felső réteg megvastagszik, elzárja a levegő és más fontos anyagok útját a bőr mélyebb rétegei, az élő sejtek felé. A faggyú nem tud megfelelően kiürülni, a pórusokban felhalmozódik, kialakulnak a jól ismert mitesszerek, rosszabb esetben gyulladt pattanások. A bőr felszíne elszürkül, sápadt fakó, ráncos, pikkelyes lehet.

A mikrodermabrázióval több lépésben lecsiszoljuk az elhalt réteget, ezzel ösztönözve a mélyebb rétegekben végbemenő sejtosztódást. Ennek eredménye egy láthatóan szebb, üdébb, fiatalabb bőrkép. A csiszolás mikrokristályokkal vagy ún. „gyémántfejes” gép mozgatásával  történik, miközben egy vákum folyamatosan masszírozva elszívja a felszínről az eltávolított sejteket. A kozmetikus választja ki az adott bőrtípusnak megfelelő méretű, barázdázatú fejet, és a szívás erősségét.

Alkalmazása

kúraszerűen javasolt, heti 1 alkalommal, 4-8 héten keresztül, kizárólag szeptember és május eleje között. A kezelés időtartam 5-10 perc. Mivel a hatóanyagok felszívódása rendkívüli mértékben javul a kezelést követően, ezért nagyon jó eredményt hoz ultrahanggal, mezoterápiával történő alkalmazása. A kezelést egy nyugtató arcpakolással zárjuk.

Amikor nem használhatjuk:

  • sérült, gyulladt, fertőző betegséges bőr esetén,
  • melanóma az arcon,
  • gyenge érfalak esetén, 
  • fényérzékenységet okozó gyógyszerek szedése mellett, IPL kezelés ideje alatt.